Speciális keresőt kap a YouTube
A Google közlése szerint hamarosan minden felhasználónál bekapcsolja azt a funkciót, ami lehetővé teszi, hogy a Google Lens segítségével lehessen rákeresni a videóban látott dolgokra.
A Google közlése szerint hamarosan minden felhasználónál bekapcsolja azt a funkciót, ami lehetővé teszi, hogy a Google Lens segítségével lehessen rákeresni a videóban látott dolgokra.
Némi késedelemmel és megkötésekkel ugyan, de immáron az Apple mobiljain is lehet koppintással vagy karikázással keresni.
Több, az androidos Chrome böngészőben már elérhető funkciót megkapnak az iPhone-osok is, melyek között a Google Lens képfelismerő mesterséges intelligenciához kapcsolódó is van.
Mindössze néhány beállítás elvégzésével már az iPhone-okon is elérhető a Google bekarikázós keresése, melyet aztán egy gomb lenyomásával, vagy pár koppintással lehet előhívni.
Egy sor újdonságot jelentett be a Google a barcelonai MWC 2024 technológiai kiállításon. Minden androidos felhasználó talál magának olyat, aminek örülni fog.
Sokoldalúbbá vált a Google képfelismerő technológiája, a Google Lens, mostantól anyajegyeket és furának tűnő kiütéseket is képes azonosítani, sőt a test egyéb bőrgyógyászati elváltozásait is.
A Google Lens technológiájával bővült a Google fordítóprogramja, mely már a weben is képes képeket lefordítani – így például, ha egy honlapról készült képernyőmentést adnak meg neki, az azon lévő valamennyi szöveget felülírja a program a kívánt nyelvre.
Egyszerűbben és hatékonyabban lehet majd keresni a Google-ben, ennek érdekében fejlesztett újdonságokat jelentett be kedden a vállalat. Bár szöveges és képkeresős téren is jönnek újdonságok, a keresőpiaci háború ezen pontján ez most kevés lesz.
A Google gyógyszerészeket is bevonva munkálkodik a receptek orvosi kézírását felismerő alkalmazásán.
A Google Lens segítségével az amerikai felhasználók hamarosan kétféle módon is kereshetnek majd az ünnepi asztalra való csemegéket.
A Google egy multisearch nevű funkciót vezet be, amivel akkor is megtalálhatjuk a keresett dolgot, ha szavakkal nem tudjuk leírni.
Az idén érkező új Android-változat gyors és hatékony módot kínál az egyre gyakrabban felbukkanó QR-kódok mobillal történő beolvasására.
Egyelőre elsősorban még az okostelefonok kamatoztathatják a Google Lens tudását, azonban hamarosan az asztali gépeken, a Chrome alatt is bemutathatja, hogy mire is képes.
A Google egy új funkcióval szeretné még okosabbá tenni a Lens nevű alkalmazását, így az hamarosan már matematikai feladatokat is képes lesz megoldani.
Frissítették a fejlesztők a Google Lens alkalmazást, így már nemcsak lefordítani tudja, de ki is ejti nekünk az idegen szavakat.
Az androidos Google Maps alkalmazásban fotókat is láthatunk arról, hogyan néznek ki azok az ételek, amelyeket a legtöbben kedvelnek a helyen.
Vicces meglepetést (easter egget) rejtett a Google a Pixel 4 és a Pixel 4 XL telefonjai dobozainak hátoldalára. Ezek a Google Lens kamerafunkció segítségével nézhetők meg kiterjesztett valóságban.
A Google által kifejlesztett Smart Screenshots funkcióval a telefon képernyőképén lévő információk alapján is keresni lehet.
Aktivált egy kényelmes funkciót a Google, amivel még gyorsabban rátalálhat a keresett termékre az interneten. Ehhez ráadásul csak egy képre van szüksége.
Összeállt egy újsághirdetés erejéig a Google és a Netflix. A promóció nem elsősorban a tartalma miatt érdekes, hanem inkább azért, ahogyan el lehet olvasni.